Azt a képzeletbeli síkot, ami a Föld rajzol le a Nap körüli forgásakor ekliptikának hívjuk. Ezt a síkot körülbelül 5 fokos különbséggel metszi a Hold Föld körüli keringése. Két helyen metszi a Hold pályája az ekliptika síkját. Ez a két pont a Ráhu és Ketu. Mindig 180°-t zárnakbe, így egymással szemben helyezkednek el. Kettejük jelenléte alkotja a karma tengelyünket a horoszkópban. Másnéven felszálló és leszálló holdcsomópontoknak is hívjuk. A Ketu mutatja meg, honnan jöttünk mi azt amivel már nem lesz dolgunk, míg a Ráhu mutatja meg miért is születtünk le és, hogy hová is tartunk, mik azok a belső indíttatások belső motivációk, melyekben kiteljesedhetünk. Maga a Ráhu egyben felfedi gyengeségeinket és nehézséget okoz, hiszen itt tudunk a legtöbbet fejlődni, itt vannak számunkat azok az új dolgok amelyekkel lélekként most találkozhatunk előszőr és itt és most ebben az inkanációban dolgunk van vele.

Különbségek a nyugati és a védikus asztrológia között

Az egyik legősibb és egyben a legfejlettebb védikus tudománynak tekintjük a dzsótisht. Az védikus asztrológia a Holdat veszi alapul, szemben a nyugati asztrológiával, ahol a Nap és annak mozgása kerül előtérbe. A két rendszer emiatt eltérő számítási módszert alkalmaz. Ezt az elterelést szanszkrit nyelven Ajanamsának hívjuk.

Szembetűnő különbségeket okoz ez a horoszkópban, bolygó aspektusokban is. A dzsótish kifinomultabb, mint a nyugati rendszer, karmáink mélyebb megértéséhez is segítséget nyújt. A védikus asztrológiát tekinthetjük az eredeti számításnak, ebből keletkeztek a manapság ismert asztrológiai irányzatok.

Az Ajanamsa a Föld forgási ciklusából adódik, ami körülbelül 72 évente 1° eltérést jelent. Jelenleg 23 és fél fokos különbséget tapasztalhatunk a két horoszkóp között. A Föld forgásának ezt a természetét az ősi védikus asztrológusok figyelembe vették. Ezért is van az, hogy amikor a születési horoszkópra gyakorolt tranzithatásokat vizsgáljuk, azok ívmásodpercre pontosan azok az állások lesznek, amelyek aktuálisan az égbolton is megfigyelhetőek.

 

A védikus asztrológiában meghatározó szerepet játszanak a dasák.

Önismereti utunkon kéz a kézben jár a személyes és a lelki fejlődésünk. Lényeges, hogy felismerjük, mikor, hol, kik lehetünk, illetve, kivé válhatunk. Ismerős a mondás: jókor jó helyen lenni. Amikor átlátjuk életutunkat, rádöbbenünk, milyen lehetőségek kínálkoznak a cselekvésre. Ezzel a tisztánlátással vértez fel minket az aktuális mahádasá és az antardasá, a nagy és a kis életidőszakok meghatározása. A kiszámításakor nagyon fontos a születési idő pontos tudása, nap, óra, perc pontossággal, illetve a születési hely ismerete. Egészen pici eltérés hónapos esemény ciklusok eltolódását adhatja.

A születési horoszkópban, a védikus asztrológia segítségével, az ember minden akadályát és lehetőségét látjuk. Segít rávilágítani azokra az időszakokra és tevékenységekre, amelyek sikert és lehetőséget jelentenek. Így tud segítséget és útmutatást adni az akadályok elhárításában és a lehetőségek megélésében.

A védikus asztrológia segít megérteni, hogy mindaz, amit most megélünk, mi vállaltuk és választottuk fejlődésünk érdekében. Semmi nem történik akaratunk ellenére! Mindig minden azért van, hogy segítsen a fejlődésben!

A védikus asztrológiai elemzést követően a hozzám fordulók fokozatosan magasabb lelki minőségek befogadására lesznek képesek. Ez az ősi tudás segít abban, hogy az ember megértse és elfogadja önmagát. A legfontosabb küldetése ez a védikus asztrológiának. Ezáltal tudunk többek, jobbak lenni a különféle életterületeinken. (munka, pénz, család, egészség, párkapcsolat, spiritualitás.

A védikus tudomány tanításai a lelket szólítják meg, közben felfedik, hogy miért vagyunk itt és most ebben a világban, és kik is vagyunk mi valójában. A lélek természetének megismerése örök vágya az embernek. Erről szól ez a nagy kaland. A személyiségünk, temperamentumunk erre az inkarnációra vonatkozik. Ebben az életünkben épp erre van szükség, ilyennek kell lennünk, hogy meg tudjuk élni azt, amiért leszülettünk. Ezek azok a hozott aktuális minták, amelyekkel képesek vagyunk kapcsolódni a körülöttünk lévő világhoz, fogadni a jelenlegi környezeti tanításokat. A sors tanítását, ami segít a jelen inkarnáció megértésében, azáltal, hogy felismerjük önvalónk igaz természetét a reinkarnációs folyamatokon keresztül, hogy újra visszatalálhassunk önmagunk forrásához. Ezért van minden születésnek oka és létjogosultsága.

Minden ember úgy szép, ahogy van. Mindannyian különleges és megismételhetetlen csodái vagyunk a Mindenségnek. A védikus asztrológia precíz irányt ad az életpályához, hogy minél tudatosabban, minél több megértéssel tudjunk végigmenni utunkon. Bölcsességgel elfogadva, szeretve az Életet, magunkat és embertársainkat.

 

Tóth Károly

Védikus asztrológus

Telefonszám

+36 30 095 3163

Cím

Budapest, Tátra u. 5b, 1136